Összeillők, vagy sem?

Kérdezgeti mindenki, jósolni merészelnek a rokonok, ismerősök: összeillik-e az új pár? Alig heverték ki az előző szakításodat, mégis arról kell fantáziálniuk, mi lesz ebből? Ki ez az új személy a láthatáron, aki képes volt összejönni veled, akivel képes voltál összejönni, aki talán a jövő idő lesz az életedben, következésképpen az övékében is. Tetszik-e nekik? Vagy sem? Fontos ez? Vagy nem? Szükséges ez? El kell fogadtatni az új embert a régi embereiddel? És ha sikerül, és ha nem, ott van még a másik oldal, az övé, a barátai, akiknek neked kellene megfelelni. Számit az az apróság, hogy összeillőnek gondolnak-e, vagy sem? Úgy tűnik, van egy pont, amiben egyezés van, ezért is alakul ki a kapcsolat, legyen ez közös munka vagy kölcsönösen élvezhető szex, valami, amiért két felnőtt egymásra talált. Majd ha valamikor véget ér az, ami most kezdődött, na akkor merül fel ismét az össze nem illeszkedés gondolata. Jönnek az okoskodók, akik már akkor megmondták volna, ha rájuk hallgattál volna, hogy te meg ő két bolygó, külön univerzum, érthetetlen, hogy mit is kerestek egymás mellett!? A mezítlábas-papucsos az elegáns márkafüggővel? A bakancsos a tornacipőssel? A fakanalas a golf-ütőssel? A tűsarkú cipős az edzőcipőssel? Mégis jó sokáig együtt voltatok, néha hónapok is hosszú időnek számítanak, bármennyi lehet ha később mégsem tűnik hozzánk valónak.

Miért is élünk együtt másfélével, és miért szakad meg később a kapcsolat?

- mert ennek kivédéséhez jobban kellene ismernünk magunkat
- mert ennek kivédéséhez jobban kellene ismernünk őt
- mert bármennyire ismerjük őt is, magunkat is, változhatunk
- mert néha az ellentétek vonzzák egymást
- mert néha a hasonlók vonzzák egymást
- mert mindenki csak utólag tudja eldönteni, melyik jobb neki a fenti két igazság közül, és még ez is változhat

Jót vagy semmit...?

Ez a bejegyzés arról fog szólni, hogy mit tanultam vagy tanulnom kellett volna tőletek, akik birtátok egy kamasz kislányhoz sem méltó lassú és ostoba felismerésemet, talán nem csak nekem, valaki másnak is hasznára lesztek.

Döntés.

Mindig ott kezdődik a probléma, amikor ragaszkodni kezdünk egy helyhez, egy tárgyhoz, egy személyhez. Tele vagyunk egy csomó elvárással, az elején meg nem baj ha nem az jön le, amit látni akartunk, attól még szeretjük azt a valamit, aztán a végére a sok elvárásból és az általunk ragaszkodott dologokban csalódunk.

Jó lenne ésszel az első pillanattól fogva leszögezni, hogy mit akarunk, mik az elvárásaink, mi lenne az aminek teljesülnie kell. Az, hogy milyen a város, milyen az illető talán külsőleg nem is fontos, hogy számítson. Ami mérvadó egy döntésnél, hogy ezek vagy egyik közülük tulajdonságaiban képes-e arra, hogy olyan érzéseket alakítson benned ki ami jó, ez alatt egy optimális elégedettséget értek.

A szépség mindig a néző szemében van...

Felelősség.

Azt mondtad nekem, hogy az ember azt kapja vissza amit a dolgokba fektet, azt kapja vissza amit az emberekbe...mégis ha vissza gondolok, ez soha sem jutott eszembe, felelősség zéró a döntéseknél, racionalítás homályos, tettük, hogy tegyük. Most meg pofán csapnak minden nap és hallgassak vele, mert sok van amíg zéróba leszek? Hasonló a hasonlót vonzza, ha elszúrtad, nyeld le, hogy elszúrva leszel. Értsük úgy, hogy azt éled meg, ami benned is van, azokkal rezonálsz.

Gyávaság.

Az emberi kapcsolatok, a felismerések és minden féle úgy irányul és az által kerül irányításra, hogy mennyire vagy benne a dologban. Aki érzelmileg nagyon benne van elsüllyed valahol, azok irányítanak akik érzelmileg kevésbé vannak benne. Az ha valaki képes valamit szeretni és megalázza magát, magát minősíti, csak ki látja ezt? Mindenki jön, hogy az ember legyen erős, ne féljen másokat vagy magát elküldeni a francba, ha ostobán viselkedik. És a következmények? Komolyan...azok nincsenek, csak primitív és papás mamás fenyegetőzések, nem kell bánni semmit. Ember szenvedd ki magad, nem vagy fekete lyuk, hogy mindent magadba nyelj, de légy jól és menj tovább. Hiába használódik el a sok energia aggodalmaskodásra, nem mindenki gonosz, vannak akik felnőnek. A tied csak az marad, amit másoknak adsz.

Más...

"Megbocsátottam a megbocsáthatatlant, megpróbáltam pótolni nélkülözhetetlen embereket és elfeledni az elfeledhetetleneket. Sokszor okoztam csalódást és csalódtam olyanokban, akiktől sosem vártam volna. Szerettem és szerettek, de sokszor el is utasítottak. Előfordult olyan is, hogy szerettek, de én nem tudtam viszont szeretni. Repkedtem a boldogságtól, fogadtam örök hűséget, de volt hogy teljes erővel mentem fejjel a falnak. Felhívtam valakit csak azért hogy halljam a hangját, néha elég volt egy mosoly ahhoz hogy szerelmes legyek. Sokszor féltem, hogy elveszítek valakit, aki fontos számomra.. és el is vesztettem a végén. De túléltem, és még most is élek. Már nem csak túlélem a hétköznapokat, hanem megélem azokat. Mert az élet túl sokat ér ahhoz, hogy jelentéktelenné váljon..! :)"

"Tudod mit jelent élni, nevetni és olykor szomorkodni? Mosolyogni annyira, hogy sírni kelljen, hatalmasakat szeretkezni, tombolni, táncolni egy éjszakán át, a barátaidat megvigasztalni, másokat mosolyra deríteni, emlékezni és felejteni, pénzt adni és kuporgatni, reménykedni és álmodozni, tanulni és tanítani, makacsnak lenni és könyörögni, változni és változtatni, érezni az ízeket, látni fényeket és hallani a hangokat, valóra váltani az álmaidat és olyankor elviselni, ha nem válik valóra mindezeket úgy tenni, hogy önmagad vagy minden egyes pillanatban, mert nem tudhatjuk melyik lesz az utolsó."

Kaleidoszkóp...

Bizonyára a bejegyzés címe mindannyiunkat emlékeztet gyerekkorunk egyik népszerű játékára. Ha ebbe a szerkezetbe bele nézünk, rövid időre különböző képeket látunk, egy kis mozdulattal meg lehet változtatni a játék elemeit így más izgalmas alakzatok jöttek elő. Ha újra elképzelem, azt szeretném ha egy kaleidoszkópban élnék, akkor változtatnék amikor akarok és mindig valami izgalmasat találnék. Ugyanakkor azok a parányi üvegszilánkok és gyöngyök az apró mozdulattal helyzetet változtatnak és már nem azt mutatják, mint régen. Ez történik az életben is. Van saját szerkezetünk, csak nem tudjuk jól mozgatni, egy rossz mozdulat és már sosem lesz olyan, mint azelőtt.

We live in a beautiful world!!!:X:X:X

Fontos, hogy megtanuld: nem szerethet Téged mindenki. Lehetsz Te a legszépségesebb eper a világon; érett, zamatos, kívánatos, édes és kínálhatod magad mindenkinek, de ne feledd, lesznek emberek, akik egyszerűen nem szeretik a epret. Meg kell értened, hogy mindig lesz olyan, akit Te ugyan kedvelsz, de az mégsem szereti a epret. Így hát megvan rá a lehetőséged, hogy alma legyél. De tudd, ha azt választod, hogy alma leszel, csak középszerű alma leszel. Töltheted az életed további részét azzal, hogy igyekszel jobb alma lenni (ami lehetetlen, hiszen Te eper vagy) vagy megpróbálhatsz megint a legjobb eper lenni...

Különben is kik vagyunk, mi, hogy biraljuk azt az életet amit az emberek élnek. Biza, senki sem lehet igazán tökéletes, de ugyan már, nem is azért élünk, hogy mindenki számára sok féle képpen azzá váljunk. Mielött az almákra vagy eprekre mutogatni kezdenénk, győződjunk meg arról, hogy a saját kezeink tényleg annyira tiszták, mint gondoljuk.

Ez nem az a bejegzzés amikor felháborodott vagyok valami miatt és ki kell írjam magamból, ez csak úgy találó és szép. Csodálatos világban élünk és tele vagyok boldogabbnál boldogabb pillanatokkal:D

Love ya all my friendzzz:X:X:X

Don Juan vagy Casanova?

Nem is olyan rég olvastam egy cikket a két igazi hódító trükkös és észbontóan hatásos női hodításairól. Arra lettem kiváncsi, ha egy nő vagy férfi viszont nem ismeri azt, ahogyan Don Juan vagy Casanova "elejtették a húsit", mégis hogyan választanának, vagy a férfiak...izé fiúk... melyiket alkalmazzák előszeretettel, még akkor is ha nem is tudnak erről.

Lássunk egy kis történelmet:)

Don Juan alakja a spanyol világhódítás idején bukkan fel először, történetükben spanyol kalandorok, akik fittyet hánynak a világra, törvénytelenek. Későbbi irásokban már úgy jellemezhető, mint a feudális világ egy dúsgazdag főnemesét.

Casanova szerepében egy velencei kalandort láthatunk, őt egy velencei nemes vezette be a társasági életbe, mind anyagi, mind szellemi gyarapodását neki köszönhette, egész addig míg el nem szerette annak feleségét.

Éééés akkor az a része ahogyan viszonyultak a nőkhöz...

Don Juan igazi nőgyűlölő, harag és düh fortyog benne a nők iránt, számára a szex a nők legyőzését jelenti, az egy diadal. Ha egy nő lefekszik vele, akkor ő azt a nőt legyőzte érzelmileg, testileg, szaxuálisan.

Casanováról mindenki tudja, hogy nagy nőcsábász, szemben Don Juannal, ő mégis másfajta hódító. Casanova rávetít valami gyögyörű fantáziáta nőre, de még a legrondább nőre is (bocsi, hogy ilyet írok) és ez megmozgatja a nőt, mert megérzi, hogy ilyen szépnek és vonzónak őt senki sem fogja látni az életben. Casanova meg beleszeret a saját fantáziájába, hosszabb- rövid ideig, mindegy. De amíg tart tényleg szereti, nem a nőt, hanem a nőre vetített fantáziát.

És ugyanígy a nők, amikor rávetítik a fantáziáikat a férfira, abba szeretnek bele...:)

Elgondolkodik mindenki azon, hogy melyik szerepbe is illene bele, abba ahol mindenkit egy kalap alá veszünk vagy abba ahol megjelenik egy sajátos viszonyulásunk. Játszik valamilyen szerepet a partnerünk az érzelmi életünkben, képesek vagyunk a nőknek vagy férfiaknak szentelni az időnket vagy csak a hódítás a cél?

Várj még!

Van, hogy már az ember nem mer kockáztatni egy kapcsolatban, mert görcsösen boldog akar lenni már végre, de olyan kár, hogy ebben a kockáztatásban nincs semmi kellemes és semmi örömteli, csak eszetlen és buta ragaszkodás. De mégis ki mondta, hogy az embernek boldognak kell lenni? Van olyan aki folyamatosan boldog? Az előtt dobom el a kalapom...de nem kell eldobjam, mert ilyen nem létezik. Nem hiszem, hogy a boldogság egy folyamat vagy lelkiállapot, nem hiszem, hogy sokáig tart, azt érzem és hiszem, a boldogság csak egy pillanat. Ha valaki nem boldog, nem feltétlen boldogtalan, a boldogság hiánya nem negatív állapot. A boldogság hiánya hétköznapi állapot. Nem boldog, nem is boldogtalan, hanem csak éli az életét örömmel, bánattal, rohanással és ez jobb, mint egy kapcsolatot azért tartani, mert mindenki a boldogságát keresi, és én se legyek már magányos. Nem a hosszú időtartam mutatja a minőséget. Meg kell tanulni magányosnak lenni és azt elviselni, ahelyett, hogy benne legyünk egy olyan kapcsolatban, ami egyáltalán nem is tart sehová és még a pillanatok sincsenek, amik boldoggá tesznek, és mégis csak várunk, várunk hiába. Tudni kell vagy kellene, hogy tartunk-e egyátalán valahonnan valahová...hanem az egész csak megrothad, hullámvölgybe kerül. Addig vannak boldog pillanatok amig úton vagyunk, és érezzük, hogy tartunk valahová. De ha csak egy csepp szikra sincs arra, hogy még útban vagyunk, ne csináld tovább soha, soha...ha mindig ugyan az a mese, ugyan az találkozáskor a viselkedés, ugyan az a konfliktus, hagyd és engedd már el, ebből már csak a szenvedés jön, amit bátorsággal nevezek boldogtalanságnak...plusz a végén akkora a megalázás, de akkora.

Ami esetleg értékelhető ezekből a füstbe ment kapcsolatokból, az az idő, amit az ember a másik embernek adhat, időt az életéből, ha meg egyik fél játszani akar, ezt miért nem veszi figyelembe??? Van akinek az idő többet jelent, mint bármien kincs és ajándék. Ha nem szeretek valakit, attól még lehet rendesen viselkedni és nem kell gonosznak lenni.